castellum
pannonicum
pelsonense

Keszthely-Fenékpuszta

késő-római erődje

Kutatás­történet

A késő-római erőd régészeti kutatása

A fenékpusztai erőd falai és kerek tornyai egy 15 hektár nagyságú területet ölelnek körül. Eddig három kapuját sikerült feltárni: az északit, a délit és a nyugatit. A negyedik a keleti fal mentén helyezkedhetett el. A kapukat összekötő utak tengelye mentén az erőd belső épületei álltak: a Horreum/gabonatároló (15), Principia/parancsnoki épület (3), Praetorium/parancsnoki lakóépület (4), reprezentációs épületek (A, 4, 23), egyszerű gazdasági és lakóépületek (5-13), valamint fürdőépületek (24-25). A két főút kereszteződésénél egy tetrapylon/diadalív (22) maradványai is előkerültek.
Geofizikai felmérésekkel sikerült kimutatni, hogy az erőd egész belső területe be volt építve. Az erőd a 4. század második harmadában épült, de hogy pontosan melyik császár uralkodásához köthető, az mind a mai napig vitatott. Az erődöt több támadás érte, a kutatás többnyire az írott forrásokból ismert barbár hadjáratokkal köti össze ezeket. Az erődöt a provincia feladása utáni időkben (5-7. sz.) is használták: egy késő antik kultúrájú, keresztény közösség tagjai. Régészeti leleteik képezik az ún. Keszthely-kultúra alapját. A 7. század 2. harmadától kezdve nincsenek településnyomok az erődben, a 9. században azonban egyes részeit újra használatba vették. Főleg a római korszakot követő változásokat vizsgálta egy német-magyar kutatási program, valamint egy német-magyar ásatás 2009-ben. A projekt eredményei egy új sorozatban a Castellum Pannonicum Pelsonense-ben jelennek meg.

Régészeti kutatások eredményei Keszthely-Fenékpusztán 1879 és 2002 között

 Keszthely-Fenékpuszta erőd alaprajz

Temetkezések Keszthely-Fenékpusztán (4.-9. század)

Az erőd lakossága halottait elsősorban a falakon kívül temette el, de az elmúlt egy és negyed évszázad kutatásai során az erődön belül és az erődtől távolabb is kerültek elő temetők, temetőrészletek. Eddig három korszakból kerültek elő temetkezések: a késő-római korból (4.-5. század), a kora középkorból (Keszthely-kultúra: 6.-7. század) és a Karoling korból (9. század). Alapvető kérdéseként merül fel, hogy az egyes sírcsoportok között lehetett-e kontinuitás, tehát volt-e továbbélés az 5. század közepén túl, vagy bevándorlók kezdtek új életet az erőd falain belül 568 után. Az sem zárható ki azonban, hogy az itt élt népesség kiegészült új bevándorlókkal.

Temetkezések Keszthely-Fenékpusztán a 4.-9. századig

Régészeti kutatások eredményei Keszthely-Fenékpusztán 1879 és 2002 között

Keszthely-kultúra (6.-9. sz.)

A Keszthely-vidéki nagykiterjedésű népvándorlás kori sírmezők kutatását az 1879-1886 közötti években Lipp Vilmos kezdte el Fenékpusztán, Hévíz-Alsópáhokon, Keszthely-Dobogón és Keszthelyen. Nagyobb ásatásokat ezeken a lelőhelyeken ezt követően csak Kovrig Ilona folytatott 1948-tól 1961-ig. Az ő munkásságuk emelte ki a feledés homályából a Balaton nyugati végében az avar korszak végéig élt színes etnikumú népcsoportot, a „Keszthely-kultúra” népét.
A mai kutatás egy késő antik kultúrájú, keresztény közösség régészeti emlékeit nevezi  Keszthely-kultúrának, ami elsősorban a női sírok leletei alapján definiálható: Jellemzői a kosaras fülbevalók, korongfibulák, karperecek és ruhatűk. A férfi sírokban ritkábban vannak fém viseleti tárgyak, többnyire övgarnitúra részei, valamint kések, de az egykorú avar temetkezésekkel ellentétben fegyvermelléklet nincs a sírokban. További jellemzői a korai korszakban nyugati-germán típusú fibulák (s-, és kengyelfibulák), a kesői korszakban avar típusú öntött bronzövgarnitúrak (Kiállítások).

A Keszthely-kultúra temetői

Temetők, temetkezések Keszthely környékén

Őskori nyomok Keszthely-Fenékpusztán

Fenékpuszta a neolitikum és a rézkor folyamán szinte állandó jelleggel és sűrűn lakott volt, mivel kiváló lehetőségeket biztosított a letelepült életmódhoz. Stratégiai jelentőségét a Balatonon való átkelés szempontjából már a középső neolitikumban felismerték. A késő neolitikumban nagy telepek létesültek mind a fenépusztai, mind pedig a balatonhídvégi átkelőnél. A korai és a késői rézkorból is ismerünk innen lelőhelyeket, de a legjelentősebb benépesülés a középső rézkorra tehető. A korai és középső bronzkor időszakából hamvasztásos sírok ismertek Fenékpuszta területéről.
A késő bronzkorban Keszthely környéke őskori történetének egyik legnagyobb településsűrűségét érte el, viszont a fenékpusztai földnyelvről csak szórvány leletekkel számolhatunk. Ez talán azzal magyarázható, hogy ebben az időszakban a fenékpusztai átkelőhely helyett a balatonmagyaródit részesítették előnyben. A kora vaskori lelőhelyek száma a Balaton nyugati részén a késő bronzkorhoz képest nagymértékben visszaesik, a lelőhelyek Keszthely környékére koncentrálódnak. A jelenség a Keszthely-fenékpusztai átkelőhely szerepének növekedésével, stratégiai fontosságával függhet össze. A késő vaskor végén, Kr.e. 100 körül a kelták telepedtek meg az egykori erőd keleti, középső részén. Régészeti emlékanyaguk egykori majorságukból és temetkezéseikből ismert.

A Keszthely-kultúra temetői

Temetők, temetkezések Keszthely környékén

Csák alaprazáról

A 2015. évi német-magyar közreműködéssel

fenékpusztai késő-római erőd délkeletei felében három épületre koncentrált: az ún. villa, vagy palota (25. sz. épület),

Természetrajz

A 2015. évi német-magyar közreműködéssel

fenékpusztai késő-római erőd délkeletei felében három épületre koncentrált: az ún. villa, vagy palota (25. sz. épület),